Ebben a cikkben a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központja által 2025. szeptember 24-én tartott szakmai képzés kulcsfontosságú megállapításait foglaljuk össze.
Az oltások új korszaka: bizalom = védettség
A világjárvány utáni időszak egy különös paradoxont hozott el a közegészségügyben. Miközben a tudomány minden eddiginél gyorsabban reagált a fenyegetésre, a társadalmi bizalom alapkövei látványosan megrepedtek.
Magyarországon ez a váltás drámai volt, míg a pandémia előtt hazánkban volt az egyik legmagasabb a védőoltásokkal kapcsolatos bizalom az Európai Unióban, a Vaccine Confidence Project adatai szerint 2022-re ez a szint az EU-átlagnál is nagyobb mértékben romlott.
Magyarország évtizedekig a védőoltási fegyelem és bizalom európai bástyája volt, ahol a gyermekkori átoltottság (például a DTaP esetében) ma is világszínvonalú, 99% körüli.
Mégis egy nyugtalanító paradoxonnal állunk szemben, hiszen ugyanebben a társadalomban a 65 év felettiek influenza elleni oltási kedve alig éri el a 20%-ot és egyre több szülő vállalja fel a kötelező védőoltások megtagadását.
A COVID-19 pandémia tovább mélyítette a szakadékot, a gyermekek egészségéhez szükséges oltások fontosságába vetett hit több mint 10%-kal esett vissza.
Stratégiai szempontból fel kell tennünk a kérdést: miért nem elegendő már pusztán a tényekkel érvelni, és hogyan építhetjük újjá a közösségi védelmet?
A bizalom nem adat, hanem kapcsolat kérdése és végsősoron egy stratégiai cél
A tudományos eredmények csak akkor válnak valódi védelemmé, ha az emberek hajlandóak befogadni azokat. A bizalom építése nem egyszeri kampány, hanem hosszú távú befektetés az átláthatóságba, az empátiába és a hiteles kommunikációba.
Amikor valaki a karját nyújtja a tű elé, az egy többszintű bizalmi háló végpontja. Ez a háló a gyártóktól és a tudományos módszertantól kezdve a politikai döntéshozókon át egészen a kezelőorvosig terjed. Ha bármelyik szem elszakad, a háló meglazul.
A bizalom törékeny valuta, elvesztése pillanatok műve, visszaszerzése viszont lassú, sziszifuszi munka.
Ebben a folyamatban az egészségügyi dolgozó személyes hitele a legfontosabb láncszem. Hiába a globális tudomány minden eredménye, ha a páciens nem érzi a személyes törődést és kompetenciát a rendelőben, a bizalmi lánc megszakad.
A „7C modell”: A bizonytalanság pszichológiai térképe
A szakemberek felismerték, hogy a döntéseket érzelmi szűrők és intuitív kockázatértékelés alakítja, nem csupán a tények vagy a megszerzett tudás. A bizalom és a hajlandóság megértéséhez a 7C modellt használjuk:
- Calculation (Méricskélés): Itt rejlik a digitális kor egyik legnagyobb csapdája. A túlzott információkeresés, amely során az egyén elvész a komplex adatok között. A túl sok, gyakran ellentmondásos információ „döntési paralízishez” vezet. A keresések és tevékenységek által létrehozott „social buborék” gyakran „megerősítő torzításhoz” vezet, a páciens csak azokat az információkat engedi be, amelyek igazolják előzetes félelmeit.
- Collective Responsibility (Közösségi felelősség): Ez mutatja meg, mennyire vagyunk hajlandók másokért is cselekedni. Itt jelenik meg a „potyautas” (free rider) jelenség, amikor valaki abban bízik, hogy a közösség magas átoltottsága őt is megvédi, így neki nem kell saját védettségéről gondoskodnia.
- Conspiracy (Összeesküvés-elméletek): A rejtett szándékokba vetett hit, hiedelmek, amely alapjaiban rombolja az együttműködési hajlandóságot, az intézményi bizalmat.
- Confidence (Bizalom): Nemcsak a vakcina biztonságába, hanem a tudományba és az intézményrendszerbe vetett hit.
- Complacency (Kényelmesség): Amikor az egyén alulértékeli a betegség kockázatát, így nem érzi sürgetőnek a védelmet.
- Constraints (Korlátok): Ez a pont nem a belső meggyőződésről, hanem a külső, gyakorlati akadályokról szól. Hiába akarja valaki beoltatni magát vagy gyermekét, ha a körülmények ezt nehezítik.
- Compliance (szabálykövetés): Ez a tényező a társadalmi normákhoz kapcsolódik. Azt vizsgálja, hogy az egyén mennyire fogadja el az állam vagy a hatóságok által előírt kötelezettségeket.
A COM-B modell a modern viselkedéstudomány egyik legalapvetőbb eszköze. A modell lényege, hogy egy adott viselkedés (Behaviour) megvalósulásához három alapvető feltétel egyidejű jelenléte szükséges.
- Képesség (Capability) – Ez az egyén fizikai (Van-e hozzá erőm?) és pszichológiai (Rendelkezem-e a tudással, memóriával vagy döntéshozatali képeséggel?) adottságait jelenti a viselkedés végrehajtásához.
- Lehetőség (Opportunity) – Minden olyan fizikai (Rendelkezésre állnak-e a szükséges eszközök, pénz, idő vagy környezet?) és társadalmi (Mit szólnak mások? Támogató-e a kulturális közeg vagy a munkahelyi légkör?) tényező, amely lehetővé teszi vagy elősegíti a viselkedést.
- Motiváció (Motivation) – Azok az agyi folyamatok, amelyek irányítják és energiával látják el a viselkedést.
- Reflektív – Tudatos: Tudatos tervezés, értékelés és hiedelmek.
- Automatikus – Érzelmi: Vágyak, impulzusok és szokások
Az érzelmi szűrő: Miért látjuk azt, amiben hiszünk?
Az emberi kockázatértékelés intuitív és gyakran tudattalan. Létezik egyfajta „társadalmi fertőzés”, a hiedelmek és érzelmek éppúgy terjednek a közösségi hálózatokon, mint a biológiai vírusok. Ez az érzelmi szűrő határozza meg, mit fogadunk be tényként.
Oltási homofília: A buborékok fogságában
Az „oltási homofília” jelensége azt jelenti, hogy hajlamosak vagyunk olyanokkal körülvenni magunkat, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak. A közösségi média visszhangkamrái (echo chambers) felerősítik ezt. A bizonytalan felhasználó olyan mikroközösségbe kerül, ahol a dezinformáció társadalmi megerősítést nyer.
A hazai adatok azt mutatják, hogy a társadalmi háttér is meghatározó. A magasabb iskolázottság, a fővárosi lakóhely és az idősebb életkor általában magasabb elfogadási hajlandósággal párosul.
Ebben az online zajban a dezinformáció legfőbb ellenszere a személyes tapasztalat. Semmi sem képes olyan elemi erővel áttörni a legszilárdabb konspirációs hiedelmet is, mint a személyes tapasztalat – például egy közeli ismerős súlyos betegsége vagy amikor egy közösség tagja érintetté válik egy betegségben, vagy egy hiteles egészségügyi dolgozó megosztja saját, emberi tapasztalatait.
A bizalmat nem felülről kell „leosztani”, hanem a helyi közösségekben, személyes történeteken keresztül újraépíteni.
Motivációs interjú: Meggyőzés helyett partnerség
A modern egészségügyi kommunikáció „titkos fegyvere” a Motivációs Interjú (MI). Ez nem rábeszélés, hanem az egyén autonómiájának támogatása. A cél az ambivalencia – a belső vívódás – feloldása a páciens saját értékei mentén.
Szakmai „pro-tippek” az MI alkalmazásához:
- 0–10-es skálák
Kérdezzük meg: „Egy 0-tól 10-ig terjedő skálán mennyire tartja fontosnak az oltást?” Ha a válasz 4-es, ne azt kérdezzük, miért nem 10-es, hanem azt: „Miért 4-es és miért nem 0-s?” Ezzel a páciens saját maga kezdi el felsorolni a pozitív érveit. - OARS technika
Nyitott kérdések, reflektív hallgatás (pl. „Ha jól értem, Ön aggódik az új technológia miatt…”), megerősítés és összefoglalás. - Engedélykérés
Csak akkor osszunk meg adatot, ha a páciens rábólint: „Megengedné, hogy megosszam Önnel, mit mutatnak a legfrissebb adatok?”
A hangos ellenzők kezelése: Ne vitatkozz, tájékoztass!
A „hangos ellenzők” (vocal vaccine deniers) meggyőzése szinte lehetetlen, és nem is ők az elsődleges célcsoportunk. A kommunikációnk valódi célja a „csendes többség” – az a hallgatóság, amely bizonytalanul figyeli a diskurzust.
A védekezés háromlépéses stratégiája:
- Téma azonosítása: A betegség veszélye, alternatívák, hatásosság, bizalom vagy biztonság?
- Technika leleplezése: Mutassunk rá a klasszikus taktikákra: lehetetlen elvárások (100%-os biztonság követelése), hamis szakértők bevetése vagy szelektivitás (cherry-picking).
- Válasz kulcsüzenettel: Soha ne ismételjük meg a tévhitet („Nem igaz, hogy az oltás XY-t okoz”), mert ezzel csak rögzítjük azt az emlékezetben. Helyette mondjuk: „A tudományos konszenzus szerint az oltás biztonságos, és a valós kockázat elenyésző a betegség szövődményeihez képest.”
A szavak ereje: Közösségi védelem és pozitív keretezés
A kommunikációban a szavak nemcsak információt hordoznak, hanem érzelmi biztonságot is teremtenek. A technokrata és sokak számára idegen „nyájimmunitás” helyett példáula „közösségi védelem” kifejezés használata javasolt, amely a közös felelősségvállalásra és az egymásra való odafigyelésre épít.
A klinikai gyakorlatban a pozitív keretezés a leghatékonyabb eszköz. Statisztikailag ugyanazt jelenti, pszichológiailag mégis máshogy hat, ha azt mondjuk: „az oltás 99,9%-ban biztonságos”, ahelyett, hogy a „0,1% kockázatot” hangsúlyoznánk. El kell fogadnunk, hogy a bizalom nem matematikai kalkuláció, hanem kapcsolat kérdése. Az egészségügyi dolgozó empátiája és az általa felépített hiteles viszony sokkal erősebb érv, mint bármilyen grafikon.
Szakemberként be kell látnunk, a „tudáshiány-modell” megbukott.
Ez az elavult megközelítés azt feltételezi, hogy az emberek csupán az információ hiánya miatt bizonytalanok, és ha elég adatot zúdítunk rájuk, megváltozik a viselkedésük. A valóságban azonban az adatok puszta harsogása gyakran épp az ellenkezőjét váltja ki, védekezést és ellenállást. A döntéseinket ugyanis nem steril laboratóriumi körülmények között, hanem egy komplex pszichológiai és társadalmi szűrőn keresztül hozzuk meg.
A jövő útja a radikális transzparencia és a közösségi bevonás. Érdemes tanulnunk az írországi jó gyakorlatokból, az ottani HPSC Dashboard valós idejű, nyilvános adatokkal építi a közbizalmat, a HSE Community Panels pedig lakossági és szakmai visszajelzések alapján tervezi a kampányokat.
Magyarországon a stabil, központilag szervezett rendszer mellé égető szükség van a kommunikáció modernizálására és az adatok visszacsatolására.
A tények fontosak, de önmagukban némák.
A mi feladatunk, hogy hangot és arcot adjunk nekik, mégpedig olyat, amelyben a páciens nem a kényszert, hanem a partnerséget látja.
Gondoljuk át, hogy rendelkezünk-e azokkal a képeségekkel, hogy a puszta tényekkel való hadakozás helyett empátiával építsünk hidakat a közösségi védelem érdekében?